Versek a halálról
Köd, este. Most indulnak a legények:
Századra század és ezredre ezred.
Most rád találtam. Megismertelek.
S már búcsút intsz nekem: isten veled!
Hej Birike,
Birike,
Somodi Borbála,
hív immár az estike
kesznyéteni bálba,
estike illatozik
nemsoká fölötted,
menyasszonyi koszorúdat...
Hogy csak már félig eljöhettem,
Gyuladoznak a lámpa-lángok:
Nem vagyok otthon s még nem messze
És máris majdnem látva-látok.
Kiáltsák be a zengő Űrbe:
"Nagy vendég van most indulóban,
Ki turkált minden szépben, jóban
S most vetkőzi az életet."...
Járom a haldokló erdőt,
Szomorúság benne minden;
Magam is bús őszi vendég,
Vándorának jól beillem.
Sír-rí szegény Andris gyerek,
Arcán a könny csak úgy pereg...
"Édes anyám merre vesztél?
Kis fiad már rég keresgél?"...
Anyám, én nem ilyen lovat akartam
Lovat akartam gyermekkoromban
Csak kérni kellett, hozták már nyomban.
Alighogy kértem már ott volt a ló,
Kicsike, mézeskalácsból való.
És én mégis sírva fakadtam:
"- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"...
Zenének hangja mellett
Vidáman foly a tánc,
Az ifjak hő szívére
Borul szerelmi lánc.
Halál-Úr jó szomszédom volt
Magamat s mást ijjesztgetőnek,
De, jaj, a csontváz-kupolák
Fejem fölé ívelődnek, nőnek.
A múlandó világtól való bulcsúzat, az örökkévalóságért
Mit használ, kérlek, a világ,
Mely most kívül szép, mint virág?
Mint tündöklő arany s ezüst?
Majd elenyésznek, mint a füst.
Ha rád halotti fátyol
Idő előtt borúlna:
Be sok szív fájna érted,
Be sok szem könnye hullna!
Kis barna fejfa, korhadó,
Temető árka mellett...
Szegény bűnösnek igy is jó;
Alatta megpihenhet.
E temető itt gyönyörű liget.
Fáradt szivekbe gyógyulást vihet...
A hantokon bár elmúlás kövül,
Élet virágzik, illatoz, örül.