Versek a háborúról
Kora reggel óta csöndben heverek én,
balról a diófa, jobbról kiterítve
háborút ujságol a vérszagú ujság.
Keresztülsüt a nap a dió levelén,
erős ere látszik. Öreg fa ez itt, de
kemény hóna alatt meglebben egy új ág.
1. Hétfő este
Immár a félelem sokszor sziven érint
és néha messzi hír csak néked a világ;
egyre régibb emlékként őrzik gyermeki
korod a régi fák.
Lángok lobognak és kihunynak lassan s mindörökre
katonák lelke száll most a fényes délkörökre;
egyforma lelkek! ó, mindegy, hogy ez, vagy az ki volt, mi volt,
mig itt a hőség hajlong, amott a fagy sikolt;
a hánykódó hajók ágyúinál honvágytól részeg
és sárga félelemtől rókázó tengerészek!
Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapjas hó a vállát - enyhe kendő -
Szelíden védi, s rojtul ráfagyott...
Isten hozzád, oh falu,
Csendes békehely!
Tombol a mén, zúg a had,
Nékem menni kell.
Márs műhelyén,
Vér mezején
Gyakran izzadozó seregek,
Kiknek epedt
Élteteket
Sok bajhoz csatolták az egek,
A jutalom noha pálma legyen,
Melyet a hír fejetekre tegyen...
Még szöszke, bájos volt, anyányi gyermek,
felvette mégis a nehéz vasat,
de Gyöngyvér árnya a nyomába lengett,
hogy gyenge szíve majdnem meghasadt.
Hadverő nem volt Barla diák,
Én jámbor, görögös, kopottas ősöm.
Elmaradt Töhötöm seregétől
Ama véres őszön.
Áll a vásár, sokadalom,
Hegyen, völgyön lakodalom.
Nagy halott van a határba,
Üli torát fia, lánya.
Isten hozzátok!
Vitéz barátok!
Kikkel míg harcoltam,
Testvér voltam.
Tí, kiket a harcnak mezején szemlélek örömmel:
Tí, kikben még régi magyar vér, s félni tudatlan
Lélek van, honnyunk jelesebb védői, huszárok!
Öreg fiúk, a régi iskolában
Álljunk meg csöndben ez emlék előtt
Idézve eltűnt arcokat, merengőn
Járjon be lelkünk távol temetőt.
Szerencsétlen Belgrád! óh, meddig tántorogsz,
Egy kézről másikra vajjon meddig forogsz?
Belgrád alatt az ágyuk morajlása
földet renget a Halál orgonája
Magyar vitéz ott ezernyi ezer
A magyar kézzel az Isten keze ver!
Omszk fölött az ég megfagyott, sárga...
Az őr fölöttünk lassan ide-oda jár.
Itt már régen kész a téli máglya,
Már rég meghalt a Nyár, a régi Nyár.