Versek a háborúról
Nem kivánta lelke-teste,
De harcolni mégis harcolt,
Kereste vagy nem kereste,
De harcolni kelletett.
Mikor Kossuth azt üzente,
Hogy a regement hiányos,
Kardját jó élesre fente
Kisbaconi Huszár János.
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él,
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.
Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, ó hihetetlen épség.
Hogy hall e fül és látnak e szemek,
S az arcom érzi jeges szél csipését.
Itt folyhatott az ütközet,
A nagy harc kis, külön csatája:
Egymásra fogta fegyverét
A Fátum magyar katonája.
Ezer tó közt sír decemberi szél,
És zengi, zengi a Kalevalát...
A zuzmós mezőt fehér arcú tél
Ma vérpiros hímzéssel szövi át...
Megenyhültek a szenvedések,
Ha megviselve is, de élek;
S mint rokkantja egy nagy csatának
Mélázom... nézem a világot,
S át tűzön, vízen, véren, átkon
E bűntengert szépnek találom,
Lélegzem újra, nagyot, mélyet
És örülök a napsütésnek.
Föl tudnám én is öltöztetni
Szép rím- s mértékbe versemet,
Amint illő meglátogatni
A társasági termeket.
- Látod, pajtás, a Göncöl-szekerét?
Rudja mutatja a hazai tájat.
- Szép kedvesem most irja levelét -
Jó a csillagnak: az most odaláthat.
Takarodik tőlünk a tél óriása,
Űzi a tavasznak tüzes pillantása...
Elmegyen a halál, eljön az új élet,
A régen alvó föld álmából felébred.
Az utca fölött a csillagos ég.
(Mily fekete most a mező!)
Messze a korcsmában mulat a nép.
(Mily csöndes fönt a mező!)
A fáradt gázláng sárgásfehér.
Hogy megpihenjek s feledjek és csitúljak,
eloldtam csolnakom s tengerre keltem.
Az erdős és vad szigeten kiszálltam
s a fák közt mentem s halkan énekeltem
és boldogan.
És hűs estére kelten
tisztásra értem és a hold elöntött.
Gondterhes arccal járnak a nagyok,
Szorongó szívvel ifjak, gyermekek.
A gond eggyé tesz koldust, gazdagot:
Borús az ég a magyar föld felett.
Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Kora reggel óta csöndben heverek én,
balról a diófa, jobbról kiterítve
háborút ujságol a vérszagú ujság.
Keresztülsüt a nap a dió levelén,
erős ere látszik. Öreg fa ez itt, de
kemény hóna alatt meglebben egy új ág.