Gyászoló versek
Téged, egek s csillagkoronák éjféli barátját,
A föld fellegein túl rideg ormi lakót,
Hogy közelebb jutnál, a csillagok ősura, téged
Tittel! ohajtásid tűzseregéhez emelt...
1
Itt nyugszik Cseri Pál, szent szerzet tagja az úrban:
Benne, mig éle, az úr lel vala megnyugovást.
Szive: a dal világa,
Szeme: az álmoké,
Minden fájdalma: egyé,
A jósága: soké.
Egy özvegy, boldog mint nő és mint anya egykor,
Míg e szép neveket sorsa viselni hagyá, -
Keble kihalt örömét e kőnek alája temette,
Jó férje s szeretett magzata hamvaiban. -...
Zokogva bucsuztál síromtól,
Szerettél nagyon, jól tudom.
Emlékem elkisért szobádba
És elkisért még száz uton.
Nő s anya nyúgoszik itt, házának gyásza s keserve: ...
Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, o honfi!
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld...
Akit én siratok, ne sírjon
S aki temet, az sírt ne ásson:
Én vagyok a temető-király
S mindenható az én sirásom.
A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben
Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenűl?
Völgybe le, hegyre föl, -
Zúg, robog és fütyöl
Szárnyas vasut.
Forg a kerék, robog,
Városok és romok
Látképe fut.
És meghalok és semmi, semmi.
Körülbelül két asszony fogja
Észrevenni.
Ifjuságom poharába
Bort ne töltsetek hiába;
Nem kell nékem többé lélek,
Ily világban minek éljek?
Lányka! miért ez elázott arc, e harmatozó szem?
Mért e fájdalom? e szív dobogása kiért?
Szegény csibécske,
Ó, hogy szerették,
Mennyit becézték...