Gyászoló versek
Itt nyugszik Haspók, s örömest, ha zabálni lehetne;
Testét egy buzatár potrohos öble fedi.
Virt temetőjében mely sírhalom őrzi Barótit,
Kérdni hiába fogod, dőlt feledésbe helye.
"Add vissza Föld! hisz benned van eltemetve!"
A Föld nem felel. Sötét van idelenn!
Mint folyondár, melynek
Támasza kidőle,
Roskad le az özvegy
- Oly hirtelen özvegy! -
A fekete földre.
Bessenyei Györgynek emlékezete
Amely tűz bennem még tart, s míg bennem ez élet
Tartand, György, teneked hálaadó köszönöm.
1
Itt nyugszik Cseri Pál, szent szerzet tagja az úrban:
Benne, mig éle, az úr lel vala megnyugovást.
Ifju korodba vetéd el szende leányka virágid',
'S most melly őrzi porod', puszta, kopár a' halom.
És meghalok és semmi, semmi.
Körülbelül két asszony fogja
Észrevenni.
Szegény magyar volt,
Költő volt, senki,
Nem tudott élni,
Csak énekelni.
Kilényinek, a kedves titkárnak
Túl minden kínon és halálon,
Feléd száll egy szó, a szavam,
Benne egy meghiúsult élet
Minden jósága, vágya van...
Tartós borút nem tűrt a lelke,
Örömre született;
Mint élet-művész kimagaslott
Mindenek felett.
A' rabló erdőben lakott,
Szeretve nőt, 's két magzatot;
A' két gyermek rég elhala,
Szeretve már csak nő vala.
Játékszerül hogy csillagot
Mennyről atyád nem adhatott,
Sírtál, te kis fiú, sokat;
Kicsiny szíved rá megszakadt!
Mélán ültük még az iskolát,
s ittuk már a lelked italát
tejnek, mint a jó bor elejét:
ó csak most érezzük erejét!