Gyászoló versek
Oda az öreg úr, megdicsőült szépen,
Cireumdedérumát most éneklik éppen...
Neki szól az ének gyász harmoniája,
Lélekzetet sem vesz, úgy figyel reája.
Egyszerű kis kézimunka...
Néhány apró moharózsa.
Olyan üde, ragyogó rajz,
Mintha tegnap készült volna.
Virág, virág, fehér virág,
illatos, szép, sok, sok virág,
édes, bájos, feslő, nyíló,
Csöpp fiamra hajló, hulló.
Kártya, kopó, fürdő, Bacchus, Vénus, pipa, ló, tánc
Kevellőjők: Üress úr van elásva ide.
Istenem! Istenem! Oh Egek! mit tegyek?
Sírjak e'? Nyökjeké? haljak e'? vagy legyek.
Utólján most hallám szavát kedvesemnek,
Ki egyedül vala reménnye éltemnek.
Feketében jár az utcán,
Feketében, gyászosan:
Hanem azért a ruhája
Libeg-lobog csinosan.
Számos utas halad el bár, s áll elefánti vidéken,
S kit közülök táj, kit tájruli monda mulat:
Senki de nem gondol honnom bús dalnoka
Ányos, Ott kívülem rád, hol szűd keseregte dalát.
Gyenge violának
letörték virágát,
bokros pántlikával
zászlófőre kötték.
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Tiszaparti temetőben
Megszólal a harmónika,
Huzza egy szép hervadó lány,
Hófehér lány, kis Rózsika.
Gyönge szive csupa bánat,
Virágszeme könybe lábbad.
A zádori harang
Soh'se szólt oly búsan,
Mint amikor Virág Ilus
Feküdt koporsóban.
Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltünt. A láng, - az voltam én.