Versek az érzelmekről
Száz alakban, százképpen látlak,
Látlak Ruthnak és Delilának,
Látlak mindenkinek.
Ha felnézünk a csillagokba
S megejt a fény, a szép, csodás,
A szív azt mondja: égi pompa!
Csak egy tavaszunk van, egyetlen egy
és nincs, nincsen egynél több nyarunk.
Az ifjúság tüze bennem ég,
Szilaj a lángja;
Szent áldozat, enyhe füstje kék;
S mint a harmat, úgy lebeg
A forró nyári napsugárba'.
Kebelből vedd a szót,
Ha vágyad írni kél:
Csak úgy beszélsz valót,
Ha szókat ott lelél.
Ne hidd, amit a barátok,
Ha midőn a pénteki
Öldökléstől feltört hátok,
Szoktak predikállani,
Hogy a múló gyönyörűség
Ha egy percig elragad...
Messze széles e világot
Bebujdostam én,
Keblemben vad zajra hágott
Minden érzemény...
Légyenek érzéseim szentek, mint isteni lantnak
Zengzete, Thespiadák, Tempe virányi felett.
Nem egyéb közöttünk a rágó unalom,
Mint egy erőszakkal reánk vetett álom.
Ez egy megcsömörlött gyomor, melly émelyeg,
Hányás erőlteti, korog és kevereg...
Amikor a földön
Gyermekek zokognak,
Az ég angyalkái
Mind elszomorodnak.
Én bennem sem aludt hajnalodó korom
Rózsás szép tavaszán a meleg érzelem;
Ábránd képzeleteknek
Szárnyán én is emelkedém.
Férfiakkal harcra szállni,
A síkon bátran megállni,
Ez legyen dicsőségünk.
Ámde hogy majd győzni bírjunk,
Kell hogy légyen kikkel vívnunk,
Éljen hát ellenségünk!
Ne higyjetek hideg arcomnak.
Forrongó vulkán a lelkem;
Hamu alatt a zsarátnokot
Lángoló életre keltem.