Emlékezésről szóló versek
Majd ha elbucsúzunk
Kedvesem! emlékűl
Szakaszsz ki egy rózsát
Szived érzelmébűl...
Vándor megállj! Hó! bámuld e követ,
Mellyel magunknak szerzénk hírnevet...
A napsugár
ecsetje jár
már
a sivár
tűzfalon;
eszedbe jut-e angyalom...
Emlékezni fogok rólad, ha nem engedi sorsom
Lenni közel hozzád s csüggeni bájaidon.
Mikor erre a névre gondolok,
a szívem feldobog;
tavaszt érzek, orgonaillatot...
Mit az emlékezet
Kincseül bir szivem:
Egy nagy drága gyémánt,
'S egy parányi gyöngyszem.
Ne bámuld azt, ha sokszor,
Bár boldoggá tevéd,
Bús hangok töltik ismét
Költődnek énekét.
Égj tisztán, mint a szent oltár lángja hazádért,
Küzdj fel az érdemnek sziklatetője felé...
Félszázad siet el sirodon, hantját letiporva,
S emlékedre közöny fátylát boritá, feledést szőtt.
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Elfelejtenélek,
Ha tudnám,
Hogy azután békén
Alunnám.
Óh, elégtétel éjszakája,
Óh, gyönyörűség éjszakája:
Szememet már lefogták szépen
És senki sem emlékszik rája.
A régi, bánatos, ködös hegyek,
A régi, magányos, rögös utak,
A bús Máramaros
Már elfeledte a dalos utast?