Versek az életről
Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
Láttam egy ladikot:
Lélekvesztőt, egy-embernek valót.
Egy diófa ez a világ,
Rajta föld és csillagok
Megannyi éretlen dió,
Éretlenek és nagyok.
Szeretek én, mint a' szikla,
Megszilárdult nyugalomban,
Fényben, villámos felhőben
Magam állni a' világban.
Való és álom, ebből áll az élet,
Csak valónak élj, hogy megküzdj vele,
Álomnak ha hiszel, valóra éledsz...
Berki szeret tánczolni; pedig minden ki kaczagja,
Hogy roszszúl tánczol, 's nem tud ugrálni szegény.
Szeretlek forrón, mint eddig soha,
Te mindig áldott, mindig mostoha
Élet!
Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Jegyzetek a csendről: Eszmélet
Hogy egyszer semmiről se tudjak!
Mint árny sejlik a tejüvegen át:
a halálnál egy madárpihegéssel...
Már ezután játszom
Virággal és éjjel.
Játszom az utolsó
Csókkal, reménységgel.
Ha reggel a' szép nap kisüt,
'S mosolyg az élet mindenütt -
Használd a' bájos életet,
Mert változó, 's ritkán nevet.
Jobb is, hogy csak mint az árnyék,
Ugy kövessem életutad,
S hogy nyomodon áld valaki,
Ezt te soha meg ne tudjad.
Mint a kétes tengerpálya
Változandó életünk:
Gyarló sajkánk majd vigan száll,
Majd örvény közt sűlyedünk;
De ki tiszta öntudattal...