Versek az életről
Kopaszodsz és őszülsz te!
Bölcsebb, korod előtt hajolj!
Zsandár sandít, bőszülsz-e?
Ne bánd, jó vagy, derülj, danolj!
Már ezután játszom
Virággal és éjjel.
Játszom az utolsó
Csókkal, reménységgel.
Fiatalok, még itt vagyok.
Az éveimnek száma sok,
A gyászaimnak sora nagy
És megőszített kora fagy.
Az újszegedi erdőben, avarban
A fűbe fekszem s nézem az eget.
Ilyen kék nem volt soha még s alattam
Oly bíborak se a falevelek!
Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!
Már azt hiszi a vén szív: túl a jón
És túl a rosszon hindú bölcsességgel
Úszik mély vízen és örök hajón
És egy az ősi röggel, ősi éggel.
Viharnak szánt hajók felett,
Mikor tombol a végtelen elem,
Sant Elmo szomorú, lila tüze
Kigyúl rejtelmesen.
Szeretlek forrón, mint eddig soha,
Te mindig áldott, mindig mostoha
Élet!
Tükrös lovakkal és hattyúfogattal
Tündéri gyorsan körbe-körbe nyargal.
Ez az élet úgy se sok,
Használják az okosok:
Fergeteges néha bár,
Vesztegetni mégis kár.
Az Istenre bízzad, pajtás! te ügyedet,
Hozzá fohászkodván emeljed kezedet.
Az élet egyre mélyebb
És egyre csöndesebb
És kincsesek a mélyek
Nyugodt roncsok felett.
Köszönöm néked, Ismeretlen,
Hogy engedtél itt énekelnem,
Néznem világod víg csodáit,
Bár oly rövid a mulatás itt.