Versek az életről
Elmondhatnám éltemet, sok
Nehéz ostromával;
Ki pártolt el? kit temettem?
Fejemben nap virul,
háborgó tűzzel talpig éjbe járok.
Ujjaimon sorsok ragyognak: gyürükbe verődött
népek és világok.
Az élet: láz, a munka: égés,
A nap küzdelme hajsza csak.
Dulakodunk a betevőért,
Kergetnek dicsvágy és harag.
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.
Oh Pallas Athéne,
ki jönni s tünni láttál ezredévet
a legkékebb éggel és tengerrel szemben:
most éjszak földjén, zárt borus teremben
szemed ép úgy a messzeségbe réved,
mint mikor elnézed kicsinyes sorsát
az alattad zsibongó embergomolynak,
mert te érted a zajt és érted a csendet...
Elrongyollott, avult csuha,
Már ez az én életem!
De ha már nyakamba csapták,
Holtomig le nem vetem.
Gyönyörű születés számomra a szépség, öleljetek
napillatos habok távol hullámai, lihegő víz,
hatalmas ritmus, mindent ringató - temess el!
nappal és éjjel, csók és sírhalom, mind megannyi hullám,
így ringatott idáig és meztelen a porban így vagyok:
időtlen kép a fákkal, mozgó vizekkel és az éggel!
Szerte bolygok én az
Élet vadonában,
A csalfa örömet
Üzöm gyors futtában;
De rabul sovár szivemhez
Őt nem füzhetem soha;
Most közel van, ujra rebben,
Vésztől ingó rengetegben...
Nem költő az, ki, mint én, maradi.
Helyes a bőgés - van benn valami.
A kor szelleme engem itt hagyott,
Oda se néki - ballagok gyalog.
Szeretek én, mint a' szikla,
Megszilárdult nyugalomban,
Fényben, villámos felhőben
Magam állni a' világban.
Jobb is, hogy csak mint az árnyék,
Ugy kövessem életutad,
S hogy nyomodon áld valaki,
Ezt te soha meg ne tudjad.
Mondd, mire való a mi életünk,
Mely revolverrel a kézben, lázasan vágtat
Irdatlan útvesztőkön át,
Mint egy ámok-futó?
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta?
Ha reggel a' szép nap kisüt,
'S mosolyg az élet mindenütt -
Használd a' bájos életet,
Mert változó, 's ritkán nevet.