Csókról szóló versek
Álmodj, kis galambom,
Nyíló rózsakertről,
Csalogány daláról,
Drága kedvesedről.
A karcsú villanyláng alatt
egy keskeny havas út szalad:
fehér karod - fejemhez.
Láttalak álmomban, harag ült szép homlokod élén
S egy csókom haragod fellegit elzavará.
Nem csókoltalak meg soha.
S tán nem is foglak megcsókolni.
A csókért meg kell robotolni -
Bolond sor, de világ sora.
Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma vétket.
Ó, csudatévő csókok,
Hogy szabad újra lenni
Jónak, szelidnek, szépnek...
Jer közel, édes! Így, az ölembe,
Szép fejedet vállamra lehajtva,
S míg szerelem-vágy ég a szívedbe:
Forrjon az ajkad hév ajakamra.
"Ah mi jó, hogy itt talállak,
Gyenge lányka, alva látlak,
Alva e hűs domb alatt;
Most ugyan hó arcaidról
S e kis rózsás szűz ajakról
Csókomat nem űzheted.
A szépségének aszkétája lettem.
Szépség-bolond két szemem megvakítom
S szűzek csapatja úgy megy el mellettem,
Mint vak koldus előtt, ki zsoltárt mond a hídon.
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe rajta,
Fehér, pirulni nem tudó...
Soh' sincsen virradatja.
Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy üdvösséges pillanatra
Erősebb volt a csók hatalma
Gőgös, szemérmes lányságodnál.
A szél ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.
Mondhatlan kín tép néha-néha
S a féktelen vágy elragad -
Szeretnélek keblemre vonni,
Csókolni hosszan ajkadat.
Nem búsulok én Ilka után,
Utca adta és visszavette.
Emlékezem: csóknál az utcát
Ilka mindig jobban szerette.
Szádat édes! szádat azt az édest
Nyujtsd, hogy hévvel hadd csókolhassam!
Engedd még egyszer csak! - oh ne vond el
Mézajkod, hogy számhoz nyomhassam!