Versek a bűnről
Rútság, gyalázat, gőgös istenek
Kiket a bűnük átkoz -
Lerogynak, mint a semmi porszemek
A szent sziklához. -
A Krisztus sirja:
A népek sirja,
Minden világok sirja -...
Nem véd meg Uram, senki ellened,
Ha sujtanod kell sulyos vétkemet.
A templomoszlop s földi hatalom:
Elomló rög csak, szétporló szirom.
Akinek nincsen barátja
Mennyekben,
Az kereshet menedéket
Poklokban...
"Oly magas a lakbér Pesten, nem győzi az erszény!" -
Rút, fösvény uzsorás, ezt nyögöd úntalanul.
Jó istenem volt és szép angyalom.
Amannak bíztam égi bő kegyében,
Emennek éltem földi kellemében,
S futott előlem minden fájdalom.
Én Úr vagyok és erős Isten
S megbüntetem az atyák vétkeit
Hetediziglen fiaikban...
Csak hárman voltunk. Ketten ők, a szentek,
A bünök fia én, a harmadik,
Pajkos-vidáman szók, poharak csengtek
A ránk simuló lilás hajnalig.
Koromorrú bikát fejtem,
rege, róka, rejtem,
sorsot nézni bikatejben,
rege, róka, rejtem.
Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem -
Felnézek a nagy, csuda égre,
És látást látok, úgy hiszem.
Hiába jössz, éjféli óra!
Nem intesz nékem nyúgovóra.
Rémek rajongnak szűk szobámban,
A szívben és a lámpalángban.
Csak nézte Bundás, hosszan és merengőn,
Mi ott előtte állt, az asztalkendőn:
Egy hosszu kolbász, díszpéldány, nemében,
Alvó kigyóként, hármas gyűrüképen,
És mint a paradicsomi kigyó,
Oly csábitó.