Versek a boldogságról
Ne bámuld azt, ha sokszor,
Bár boldoggá tevéd,
Bús hangok töltik ismét
Költődnek énekét.
Itt van a szép kikelet,
Ég-föld örül és nevet.
Vígan tőltöm életemet,
A bú, tudom, el nem temet,
Valamíg, Múzsák, veletek
Itt lehetek.
Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a gond, a bánat,
Mikor - az ég tudná, mióta -
Megint szivből nevetni láttak.
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám enyhe sátorod:
Ha szélvészben rengő lombjaid
Féltenem kell, hogy lehullatod!?
Míg nálatok
Itt múlatok,
Minden gondot oszlassatok,
Fel ne bontsák,
El ne rontsák...
A nyers férjfi zajló életének
Menyje, csak hölgykörben tűn elő.
Hegy oldalán feküdni
Ha május napja jár át
S szívedbe hegedülni
Hallod tavasz varázsát,
Ifjú szemekbe nézni
S kékségre a magasban...
Ti szép leányok, két leányok,
kik úgy nevettetek velem,
terhet hajómból mind kihányok:
lám, könnyü lettem hirtelen,
lám, gyermek lettem újra, lányok.
Uram, ki védtél
Búban, nyomorban,
Ne hagyj el engem
A jobb napokban.
Hegedülnek, szépen muzsikálnak
Jó kedve van az egész világnak,
Ugrándoznak, járják a bolondját,
Én nem tudom, hanem csak ugy mondják.
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szellőt szívtunk mindnyájan,
Elöntött bennünket napsugár lángja,
Meghitt otthonban, hazai tájon.