Versek a boldogságról
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szellőt szívtunk mindnyájan,
Elöntött bennünket napsugár lángja,
Meghitt otthonban, hazai tájon.
Nyüzsög a boldogság bennem,
a napfény se fér be tőle,
lecsurog szakállam
fonatán a lábaimra.
Most olyan szép vagy és én érzem,
hogy talán meg se súghatom,
hogy milyen nagyon is szeretlek.
Szép aranyideim! be szerencséltettek,
Minden boldogságban engem részeltettek.
Olyan vidáman, édesen kacagsz,
Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!...
Az égből egy angyal, egy öklömnyi szőke,
Éjjelenkint mindig leszökdös a földre.
A boldogságot akkor érezed meg,
Mikor már nincsen, mint a madarat,
Mely az erdőnek nyári éjszakáján
Fölötted álmodott vén fának ormán
S akkor láttad meg, mikor elröpült.
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.
Az Istenre bízzad, pajtás! te ügyedet,
Hozzá fohászkodván emeljed kezedet.
Kis pacsirta szállt odafenn magába.
Egy vén gunár föl-fölgágog utána:
"No, ha ez a cérna-hang is nóta már,
Akkor minden légy madár!"...
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Mesélj, mesélj, oly szépen tudsz mesélni.
Szived rokkáján aranyszálak nőnek.
Himezd ki arcát sejtelmes jövőnek.
Ha boldog akarsz lenni igazán,
Adok neked, szívem, egy jó tanácsot:
Ne fuss, kérlek, a boldogság után.