Betegséggel kapcsolatos versek
Oh, minő bús, elborult napok, órák,
Nincs egy kicsinyke fény.
Elhágy a hit, a szeretet világa,
És elhágy a remény.
Az ajtó kaccan egyet, hogy belép,
topogni kezd a sok virágcserép
s hajában egy kis álmos szőke folt
csipogva szól, mint egy riadt veréb.
Elröpültél már, szeretett ifjúság!
Eljön a sok baj, és jő a sok aggság.
Nyomorultul fekszik.
Szegény.
Mit tegyek?
Mit beszéljek hozzá?
Ugráljak-e cirkuszi célkarikákon,
mint a bohóc?
Beteg vagyok, és ismét, ismét,
Mindig e szó van ajkamon,
A keserű üröm pohárt hát
Egy cseppig ki kell hajtanom.
Bús délután... Betegágyamba fekszem,
künn sárga napfény, haldoklik a nyár.
Beint a fény magányos, bús szobámba:
"Jőjj el velem, a sírnyugalma vár."
Sötét, nyomasztó éj borult reám,
Sápadtan nyögtem kínos nyoszolyán,
Szunnyadt szivemben vágy, emlékezet -
Fásultan, érzéketlenül,
Nem tudtam, láttam mást körül,
Csak két gyengéden ápoló kezet.
A nap arcomba tűz,
s csak könnyeken át látom,
hogy rámhajlik a fűz.
Varrogat, varrogat
A kis Anna -
Áldja meg az isten,
A jók atyja!
Haló csillagfény, ó tekints le
az éj sötétjiből ma rám.
Vándor remények drága kincse,
enyhítsd tusakvó éjszakám.
Meghalt és eltemették...
Levitte a betegség
a föld alagútjába, hol
pihenőre hajol.
A városon a múlás szárnya reszket,
némák, mogorvák mind az emberek,
a házakon jelző piros keresztek,
az arcokon megdermedt döbbenet.