Versek az állatokról
Piczi madár az ökörszem,
De azért én őt szeretem.
Gondtalanúl szökdécselget,
Fényeshátú bogárt kerget.
Meghalt szegény kis pintyőke,
Liliom a lepedője,
Négy gerlicze vontatja,
Fülemile siratja.
Egyszer egy kis tücsök
Mit gondolt magába?
Hogy a nagy világot
Végig muzsikálja...
Egyszer egy időben,
Gingalló, gingalló,
Játszadozott vígan
Három szép pillangó.
Budapesti városerdő,
Oda menne ki ma Ernő,
Oda vágyik a kis Mici,
Jó mamájuk el is viszi.
Volt egy farkas, szörnyü éhes,
Szörnyü éhes, szörnyü mérges.
Elindult vadászni,
Bár alig birt mászni,
Olyan éhes volt szegény
Bús legény.
Fénynek, melegnek újulása van,
Virág a földön, új remény a szívben,
Elhagyja ágyát a nehéz beteg,
Hogy e szép földön még körültekintsen.
Kicsi fülemile dalol,
Elrejtőzve, ki tudja hol?
Nem hallja más, csak én hallom
S szívem elmereng a dalon.
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!
Kis gyerekek, valamit
kérdezek most tőletek:
Vigyázzatok, hogy aztán
okosan feleljetek.
Hajdinában az egér,
A macskával egy testvér,
A macska meg a kutyával,
Ez meg disznó komájával.
Perzsel a nap, meleg a nyár,
Kinn a mezőn a disznónyáj.
Vigan túrják fel a tallót,
Soha jobb dolguk még nem vót.
Igaz, derék, hű kutyának
nincsen sehol párja:
Az embernek nincsen nála
hívebb jobb szolgája...