Versek az állatokról
Nahát, látod, te, te,
kikölt a sok pete,
jön már a friss tojásból
a sok kis aligátor,
alig tojtál, alig...
Fent a felhő szállt, futott,
játszottak a kakukok,
messziről hallottam őket,
a szöllő közt kergetőztek.
Nem volt abban semmi tragédia,
csak borzalom,
midőn a konyhába beléptem
s megláttam a falon
egy csillogó páncélu bogarat: -
reszkető hosszu csápja
a hirtelen fellobbanó
villany hideg fényére rátapadt...
Szeresd az állatot! Isten teremtette.
Mikor a földön járt, Ő is szeretgette.
Simogassad kézzel, simogassad szóval,
Becézgessed mindig neki való jóval!
A mi cicánk fekete,
Játszik örömmel megtelve.
A sötétségben csak a szeme villog,
Örömömmel mikor ránézek alig bírok.
Négy mihaszna pelyhes csirke, de milyen parányi!
Most bújtak ki a tojásból, jó hogy tudnak járni.
Ej czirmoskám, nézzen be
Az én képes könyvembe,
Le van festve valaki,
Ki az? no találja ki!
Hopp gyerekek, ki van itt?
Elő, elő apróságok!
Itt vannak a kis pajtások,
Hoztak nektek valamit;
Jöttek sokan egy seregbe,
Nagy vidáman csicseregve.
A káposztáskert közelében,
Virágos, dús here között
Hat kis nyulacska elbeszélget,
A nyulak élete fölött.
Tejes kancsók sora körül.
Ha egyedül van, ki örül?
Ki hányja le a fedőket,
S használja a tejfestéket?
Te, te czicza!
A kis Mari egyelőre
Kiballagott a mezőre,
S onnan a réten át
A szőlőbe akart menni;
De nem megy ám könnyen semmi -
Nagy akadályt talált.
Itthon csiz urfi, jó városi alak.
Furcsán néz ki ő nagysága:
Pápaszem szemére vágva
S a fején köcsögkalap.
Rácsos ajtó előtt álló
Giget gágot kiabáló
Szürke tollú tudákos lud,
Ajánlj nekem egy kis fiut,
Szőkét, szépet, szelídet jót,
Könyvbe lefesteni valót,
Piros legyen az orczája,
Kék legyen a szemepárja.
Szakadó esőben mennek kis diákok,
Hét lúd meg utánok gigeg-gágog.
Egyszer a kis Bundás, mit gondolt magába?
Ej, huj, ej, huj! elindult magába.
Szépen besompolygott a hentes boltjába,
Ej, huj, ej, huj! a hentes boltjába.