Versek az állatokról
Isten hozta, nagyapóka!
Nem láttam már egy hét óta.
Hol, merre járt, hogy nem láttam?
Este, reggel, mindig vártam.
Elvégeztem a kertemben
Minden munkát rendibe,
Most csak várom, egyre várom,
Mikor jön már Évike.
A végtelen birodalom helyett
Adának néki egy kis ketrecet!
Völgybe le, hegyre föl, -
Zúg, robog és fütyöl
Szárnyas vasut.
Forg a kerék, robog,
Városok és romok
Látképe fut.
Volt egy piciny cica,
És azt a kis Vica
Mindig hordozgatta,
Tejjel jól tartotta;
De a cica rossz volt,
Ha mérges volt, karmolt.
Régen,
Egyszer a
Réten,
Farsang
Végen
Találkozott
Két farkas egymással,
Kezet fogtak...
Panaszkodik Kati néni
A gazdának:
Nagyobb kamrát mért is, mért is
Nem csinálnak?
Unokatestvérem, az orangutang,
Vasrudak rajvonala mögött ül;
Tétován és szomorúan néz,
Mert a fülledt őserdő és a reszkető fényekkel zsúfolt
Délikeresztes ég vad illatát,
Amelyet magával hozott
És féltve őrzött,
Elvesztette a hosszú úton...
Szomjúzván egy bárány, méne a folyóra,
Ivék; de csakhamar talált koporsóra.
Mert egy farkas eljött keresvén prédáját:
Az is itt, de inkább rátátotta száját,
S mond neki: te bárány tán veszted akarod,
Hogy tiszta vizemet ekként felzavarod?
Egy éh holló lopott egykor egy darab sajtot,
Amellyel egy nagy fára száll.
Felettebb éhes volt, s folyt szájából a nyál,
Midőn egy vándorló rókát is arra hajtott
A szerencse - vagy szerencsétlenség.
Egy puszta ház áll velem szemben
Régóta süket, néma csendben,
A kerítése avitt, csorba,
Mint bőre- s husamállott borda.
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Róka koma egy szép reggel
Összekerült egy pár ebbel.
Nagy vágyása,
Bárki lássa,
Nem volt a találkozásra.
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
békésen bölcsen hegyező fülekkel
visz és vezet
a Királyok Völgyében.
A ragyogó rózsaszín sziklákról
vissza??ttan minden sugár
s a rekkenő hőségben
a szúró sugaraktól
kábán ingok a nyeregben.