Virág
Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Ne hagyj még itt, ne menj még el!
Ez a tiszta nyári éjjel,
Érző lelked' bűbájában
Hajtsa hozzám, tartsa nálam!
Az Ősz piros virágait
Ismeritek, kis lyányok, akik jöttök
S félős, nevető vágyakkal köszöntök.
Utcán-téren virágot árult,
Illett rá karton, kék ruhája.
"Be szép lány lesz - mondták - belőle
Tizenhét esztendős korára!"
Hév naptól hervadtában
Kék viola
Lehajola,
S epedve zöld bokrában
Már halni kész vala.
Mit beszélnek a' virágok?
Szeretném hallani.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak:
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.
Szállj dalom, oh siralom sohajja,
És sírd el legszentebb könnyedet!
Emberi kény embert eltiporhat,
De ki az, ki szívet láncra vet?
Hogy fösvény némelly tettében
A természet, megismerem,
Mert az életnek kertjében
Csak ötféle virág terem:
Szelíd búzavirágokat
Ád a dadogó kisdednek:
Ártatlan liliomokat
A gyermeki kezek szednek.
Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.
Kopár temetőben,
Vad éjszaki szélben,
Virágot kerestem
Hideg havas télben.
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.
Édes anya a Juliskát
kivitte a mezőre,
Virágokat tüzdögélt a
hajába, a fejére:
Egy vadrózsát, egy kökörcsint,
meg egy búza-virágot:
Szebb kis lányt a Juliskánál
bizony senki nem látott!
Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,
Mint a madár, idébb vagy odább száll;
Fűvel fával elbeszél, elsuttog, -
Aki szeret, Istenem, beh boldog!