Tükör
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást szépítjük meg:
Az meglehet.
Hogyan volt, azt már nem tudom.
De mégis csak megláttam egyszer,
Bámultam rája nagy szemekkel.
Már régen volt, csak ezt tudom.
Esik az eső végtelenül.
A fák jajgatva fáznak.
Én megtanultam már hunyt szemekkel
Afrikába menni.
Írom e fekete verset
ezerkilencszázhuszonnyolcban,
mikor emberek megőrülnek,
mikor a tükrök összetörnek.
Ásít a tükör,
Hogy gyáván belenézek:
Régi hitvesek búcsuzása,
Késések,
Unott ellenfelek vagyunk mi.
Egy kis pihenést... enyhülést... irgalmazz Istenem,
Amerre nézek, mindenütt: tükrök... tükörterem.
Hajolt fölém sok szép leány,
Melengetett sok lehelet,
Sok ingerkedő tűz-ajak
Rontotta jeges kedvemet.
Ebben a fejben a szemek
Nemrég még látók voltak.
Őrt álltak a homlok alatt,
És ma kiégett holtak.
Fekete Krisztus függ a fáklyafüstben:
A négernek koromsötét az isten.