Tévhit
Társalgani a csillagos nagy éggel,
Kinyitom ablakom egy csöndes éjjel;
Ám csillagot
Nem láthatok
Terpeszkedő felhőtül bal felől...
Együtt küzdötték át az éltet,
Kik most nyugodni ide tértek.
Hangos családi körüket
Pótolja néma sírüreg.
Rég elhagyám az enyhe révet,
Hátam megett már évre évek
Úgy torlanak, mint tengerár,
S új rév, koporsóm csendje vár.
Ha szép tavaszi napnak reggelén
Erdőt-mezőt bebolyongunk kedvesünkkel,
Beh édes hinnünk azt, hogy a derűs ég
A mi szivünknek örömét mutatja,
A mi vágyunkat suttogják a lombok,
Hogy a nap csak szerelmünkért sugárzik
És a madár is csak nekünk dalol!
Sirt az ég egyik szemével,
A másikkal nevetett;
Páros ívű szép szivárvány
Koszorúzta keletet:
Szép szivárványt, barna felhőn,
Nézte ábrándos fiú,
Egy sovárgó méla gyermek,
Kékszemű, de szöghajú.