Tél
Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe -
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.
A tél dühöng a zord Kárpátokon,
Hófergeteg tánczol a hegyfokon.
Tündérjátékai a nyárnak:
Enyelgő sugár, lepkeszárnyak,
Virágsóhajtás, fecskeének -
Hol vannak, óh hová tünének!
Jegyzetek a csendről: Téli csend
A téli, a szemérmes téli csend,
mely arcát hóeséssel fátyolozza,
önnön fehér játékain mereng.
Nagy csoda történt!
Boszorka-varázs! tündérigézet!
Isten világa tegnapról mára
Tiszta fehér lett.
Melyet egykor hű kezekkel
Szedtem a mély völgyeken,
Elhervadt már, s új virágot
A tél nem nevel nekem.
Az ablakon ezer alakban
Apró emlék: a tél szeszélye.
Mulandó semmik tünnek-mulnak
Forró szád egy lehelletére.
A pázsit zöld az erdőszélen,
S a fák alatt sárga világ.
Itt már virul a tavasz szine,
Ott benn még téli sárgaság.
Becsülöm a tavaszt nagyon,
Minthogy sok virága vagyon;
De a drágalátos télnek,
Azért nyomába se léphet.
Ott kint a télnek bús haragja...
Ott kint a télnek bús haragja
Fagyosan zordul, dúlva-dúl,
A lombjavesztett fákon által
A vihar zúg, süvölt vadul.