Tavaszvárás
Leveletlen a fa, bánatos az erdő,
Gyászruhaként borul rá a sötét felhő.
A szomorú csendet semmi sem zavarja,
Halott levél és ág levannak tarolva.
Fejét kidugta már a hóvirág,
Mind hosszabb-hosszabb lesz a napvilág,
Még csak egy-két nap s itt az ibolya,
Kicsalja őt is a nap mosolya.
A föld kietlen, száraz és kiholt,
Igen mély, hosszu téli álma volt.
Pedig mi hőn óhajtom a tavaszt!
Mi régen vágyva, várva-várom azt.