Tanmese
Egy bárány, mikor elsőben
Legelni bocsáttatott,
A hegyes völgyes erdőben
Pajkos kedvvel mulatott.
Városba viszi pénzét a paraszt;
És Bodri, kit a háznép hon maraszt,
Siet, urát követni.
Nem hagyja magát elveretni,
S a gazda szitka s kődobásai
Csak annyira birják riasztani
Hogy távolabb kiséri, nem közel.
Egy holló, ha mi szép szemébe akadott,
Gyürüt, órát, aranyt, mindent elragadott.
FIATAL FA. Lassan, ó szél gazda, lassan!
Egy magammal bánjál irgalmasan,
Csererdőkkel vívnod főbb dicsőség lészen,
Én gyenge vagyok, jaj! öszvezúzsz egészen!
Csöngetnek. Elmult egy hétköznap ismét.
Az iskolábul kilohol a kis nép.
A róka látván sok hibát az állatok
Minden nemében, s átallván megfeddeni
Nyiltan, nekik csak így példázgatott vala:
Soronkint járva csintalankodék velök.
Nagy kedve indult egykor országszerte az
Állatnemzetnek, hogy jelesb idomjait
Mivelje s lépjen fel néhány fokkal közelb
Az emberekhez. Tetszett a terv általán,
S az oktatást a sasneműek vállalák
Magokra. Kik hogy megfeleljenek dicső
Tisztöknek, ottan messze távozának a
Fenhéjázás és martalékok csábitól...
Volt egyszer egy barátom s egy kutyám.
Amannak pénzem, vérem áldozám;
Majdnem halálig vertem az ebet:
S tudjátok-é hogy mi a köszönet?
Bejártad aranyos Ausztráliát,
Túrtál a forró pestben oda át;
És szürke fővel, kincscsel megrakodva,
Elvégre megjöttél honodba.
Az Athenaeum gáncsolóinak mesét!
Darázscsoportok mellé szállt le egy csomó
Méhraj, s azok nagy dünnyögéssel ellenök
Panaszra kelvén, hogy leélik a mezők
Virágit, s nékik mézanyag majd nem jutand...
Bezzeg! most látom árnyékomat,
Csudálom benne nagyságomat;
Ha ki még kicsinynek mondana,
Kegyetlenül meg bosszantana.
Egész nap űzvén a nyulat,
Elnyúlt a hűvös pad alatt
S aludni készült az agár.
Egy pár galamb, férj s feleség,
Egymásban üdvöket lelék,
A míg csak egyszer - oh bubánat! -
A szomszéd dúczban ellenségök támadt:
Egy özvegyül maradt búbos galamb,
Kinek fő czélja a kaland.
Csak nézte Bundás, hosszan és merengőn,
Mi ott előtte állt, az asztalkendőn:
Egy hosszu kolbász, díszpéldány, nemében,
Alvó kigyóként, hármas gyűrüképen,
És mint a paradicsomi kigyó,
Oly csábitó.
Egy gyermek, ki diót enni
Felette igen szerete,
Fára szert akarván tenni
Kertjébe diót ültete.