Tanmese
Megunta a kutyáját valaki,
Tehát parancsot ada ki
Hogy agyon kell durrantani.
A gazda látván, hogy szép máknövénye közt
Buján tenyész a gyom, ment a gazt irtani.
Büszkén kanyarga széditő magasban
A bérc szülötte, a királyi sas;
Majd a felhőkbe rejté termetét, majd
A földre szálla játszi könnyüséggel.
Egy darázs egy lovat megcsíp fullánkjával,
Ez nagy mérgesen rúg feléje lábával;
De ez csak imígy szól csendesen hozzája:
Lassabban vitézek kedvelt paripája!
Egy bárány, kerülvén az eső záporát,
Bokrok sűrűjében kereste sátorát.
Hogy az eső el eredett,
Egy kényes Juh meg ijedett,
S a sűrű bokrokba mászott.
Igaz, hogy ott meg nem ázott...
Egy fösvény véletlen egy mély vízbe esett
Rajta egy halásznak jó szíve megesett;
Odaugrik, s mondja: add ide kezedet!
Egy élénk fiúcska, a kiben a lelket
Isten már növeszti; a ki már figyelget,
És kezd számot adni arról, a mit érez,
Így szólott apjához, édes szülejéhez...
Egy meghízott sőrét, hogy látott egy béka,
Az irigység miatt dülledt az ágyéka.
Irígylem így szóla, szép teste állását:
Szeretném, ha bennem szemlélhetném mását.
A teknősbéka látta egy időben,
Mint repül kedvére a sas a felhőben;
Mint viszi az égig nehéz tetemeit,
Mily bátran szegezi a napnak szemeit,
Mikor ő neki kell vagy a földön csúszni,
Vagy egy senyvedt tónak kákái közt úszni.
Mesélgetik, hogy vármegyénkbe' hajdan
Egy civis élt, ki nyakig ült a bajban.
Sokat elszántva ősi telkibül,
A rossz szomszédok lopták egyfelül,
Sőt, mintha ezt a nagy kárt keveselné,
Másféle patvart is szerzett e mellé:
Saját testvérivel is összekapván,
Bicskával is nekik ment néhanapján.
Meghalt a király. Az erős, hatalmas;
A sziklacsúcsok vakmerő kalóza,
Meghalt a sas.
Hidján volt egy baglya,
Hosszu lábu gólya
Reá fészket rakott;
Négy kis fia volt ott.
A madarak egykor
Királyt választottak,
Ebben határozó
Gyülést is tartottak.
Szép dolog mindennek ha lehet szolgálni,
A jótétet sokszor meglehet találni.
Szükségünk van néha magunknál kisebbre
Egy példát mondok rá, nem találhatsz szebbre.