Szórakozás

Lelkemadta vig barátok,
Hogy is bukkanék reátok?
Isztok mint a malomkerék,
Ez valóban nagyon derék.

Megérett a szőlő, leszüretelik,
Szorgalmas leányok puttonyba szedik;
Ebből a szőlőből lesz ám a jó bor,
Ha majd az édes must megérik, kiforr.

Borpatak foly a szivembe,
Érzelmeim édenébe,
Kiapadhatatlanul.
Gondolatim minden bokra
Föllobog az égi boltra,
Messzelátó lángra gyul.

Az vagy, kies vagy, fénylő Balaton!
Ölelve tartnak a part karjai,
S mert mondhatatlan szép ezüst öled,
El nem bocsátnak, a gyönyör miatt.

Táncra, fiak, hadd vigadjunk
Isten igazában,
Ne legyen ma bú vagy bánat
A magyar hazában.

Hogy gyászruhát ölts, nem kivánom,
Ma gyászruhára nem telik;
De jól vigyázz, a sors ne kérje számon
Üres szived ledér örömeit.

Budapesti városerdő,
Oda menne ki ma Ernő,
Oda vágyik a kis Mici,
Jó mamájuk el is viszi.