Széchenyi
Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk?
Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk
uj idők árjával tehetetlen úszunk,
régi partjainktól aggódva bucsúzunk.
Írok haza...
Ó, ezek az új magyar bélyegek!
Pusztább az ég egy fényes csillagával!
A nap egy hő sugárral hidegebb;
Egy árnynyal gazdagabb borult jövendőnk,
Egy sebbel szívünk, mely be nem heged.
Szép a lánczhid! - A legnagyobb magyar,
Széchényi István hídja ez a híd,
Mely összeköti szép Dunánk fölött
Pestnek s Budának testvér-partjait!
Őrizzen sorsod s nemtőd a közszeretettől,
Nagy lehet ily áldás, ámde fölötte gyanús.