Rózsa
Zöld köntösében rózsa áll, mint szerető,
Piros két arcza lángol leple közzül,
Vágyó sohaj fuval lehelletében,
Az esti szél találkozóra jő.
A kertben áll a rózsa
Pirúlva bájolón,
Nincs párja szép nemében
A lombos bokrokon.
Nincsen delibb a föld körén,
Tavasznak nincs édesb tömény.
Virágos kertemnek legszebb ékessége,
Szememnek, szívemnek nagy gyönyörűsége,
Megbűvölten állok, hogyha reád nézek,
Szívem megigézed.
Nem is lenne azután szó
Galamb búgásáról,
Rózsa nyilasáról:
Ha egymásé lennénk mi...
Kötöttem rózsa koszorút,
Szépet, pirost, háromsorút,
Szeretett rózsámnak adom -
Hogy feltűzze vasárnapon.
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmulásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.
Nem rég jöttem haza.
Az otthonomban rózsákat találtam.
Akkor-nap küldte nekem valaki.
Alakja, arca, neve ismeretlen,
A lénye rózsaillatú titok:
Anonyma.
Értelmük egy a nagy világon:
Friss tűzszemek vesztedre várón.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.
Gyöngyharmatos ágon ringott egy szép rózsa,
Legszebb asszony ura leszakasztá róla.
Ha életem magános utján
Egy kis virág hajol felém;
Lágy illat-nyelven így susogva:
Neked virúlok! Légy enyém!...
Egy diák jött az utcán szembe vélem,
A gomblyukába rózsa...
Te így imádkozol:
A mi mindennapi rózsáinkat
Add meg minekünk ma.
A virágos mezőn repül át a fecske,
A virágos mezőn bolygok minden este.
Kisírt szemeimmel áttekintek rajta,
Oh, ha ez a mező egy kicsiny virágot
Már nekem is adna!