Otthon
Bokrétás vőlegény, koszorús menyasszony,
Ifju párok, a kik most esküsznek talán:
Hej régen volt már ez, épen fél századja,
Egyik édes apám, másik édes anyám.
Bokréta apámon, koszorú anyámon,
Hogy a jó isten ezt megengedte látnom!
Késő éjjel hazamegyek,
Nem is megyek, csak ballagok,
Pedig az idő oly borús,
Ugy elbujtak a csillagok.
A sik mezző térje már mélj tsendességben
Kezd merülni mint egy esti édességben.
Az egész Természet halgatván hatalmas
Jó nyugodalmában mint egy diadalmas,
A' bő tejü Tehén bőgve haza mégyen,
Hogy hiv Gazdájának elég hasznot tégyen.
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.