Ősz
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.
Már terjeng az októberi köd,
Hullanak a fonyadt levelek
Fáradtan, fakón, disztelenül.
A gunnyasztó Gellérthegy fölött
A párás bánat könnyé merevül.
Megérkezett az ősz,
és a szüretelők dalolása a falvak felé vonul.
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek,
és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Időt igérő, duzzadó gerezdek,
Nap-váró fürtök, álmodó hegyen.
Szűz nóta csendül kristály-poharamban
Várom, hogy őszre bő szüret legyen.
Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak;
Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar.
Haldokló, őszi alkonyon
Velem vannak testvéreim:
A tétlen csönd, a nyugalom.
Megsápadt őszi hajnalon
Virágok harangoznak:
Megfosztott kelyhek éneke,
A titkolt búcsuzónak.
Megérted az őszt... a rövidült napok
susogó alkonyát, levelek rozsdabarna
szinét s a piros estet, melynek leple alá
vonul álom felé ember és minden barma.
Hogy síri álma közeleg
A természetnek, gyász tele
Sárgult levélben írja meg,
S előre jő az ősz vele.
Kapukra, horpadt háztetőkre
Drapériákat szögez a November...
És ablakunk alatt az eső
Muzsikál nékünk szerelemmel.
Ama sötét hegy, mint egy ravatal,
Néz a jég-tengerszemre. Körülállják
Kő órjások, felhők foszlányival,
Igy gyászolván a természet halálát.
Lábuk elé hullt könnycseppjük a tó,
Megfagyva ott, a holtat sirató.
Azt hittem, eljő majd a gazdag ősz,
Arany gyümölcsök ideje.
S a reménységnek büvös kosara
Irigyelt kinccsel lesz tele.
A fák alatt már hervadott a gyep
és jött az ősz már, egyre közelebb.
Bús, őszi ködnek tépett fátyola
Lebeg a szunnyadó, tar fák között;
Dérgyöngygyel ékes agg törzsek moha
S a sziklás föld avarba öltözött.