Ősz
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú felhőt sírva űz a szél...
Hallottam egy regét valaha régen:
Van egy sziget, hol örök tavasz él.
Piczi fehér felhő
Arany búza felett,
Széles szekereken
Hordják az életet.
Elsárgult fák levélzetére
Hull híves őszi permeteg,
Az est homálya ködbe olvadt, -
Szívem' tavasz-vágy szállta meg.
Itt van az ősz, elmúlt a nyár,
Búcsúzik a fecske madár.
Itt van az ősz, itt van ujra...
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon enyészet,
Szemlátomást jön a halál
És távozik az élet.
Repül a por az őszi táj felett,
- Hamvas, kavargó, könnyű fellegek -
Felkél a hazatérő nyáj nyomán
Az utak széles, hosszú vonalán,
Nagy csordák fehér sokasága benne,
Mintha egy hadsereg dobogva menne,
Most gyors, rövid mozgással általvágja
A falu göndörszőrű disznónyája.
Kezd már tombolni az őszi vihar,
Meg-megcibálja a fák üstökit
És szerteszórja a leveleket,
Miket pusztító keze leszakít.
Eltűnt a Nyárnak hévséges színe előlünk,
Jól tévő jelei kár, hogy enyészni tudók.
Fecskemadárt tudakozom:
Hová készűl olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.
Bús, őszi ködnek tépett fátyola
Lebeg a szunnyadó, tar fák között;
Dérgyöngygyel ékes agg törzsek moha
S a sziklás föld avarba öltözött.
A fák alatt már hervadott a gyep
és jött az ősz már, egyre közelebb.
Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan, szótlanul:
Lelkemben első tavaszom
Egész világa felujul.
Azt hittem, eljő majd a gazdag ősz,
Arany gyümölcsök ideje.
S a reménységnek büvös kosara
Irigyelt kinccsel lesz tele.
Ama sötét hegy, mint egy ravatal,
Néz a jég-tengerszemre. Körülállják
Kő órjások, felhők foszlányival,
Igy gyászolván a természet halálát.
Lábuk elé hullt könnycseppjük a tó,
Megfagyva ott, a holtat sirató.