Örök szerelem
Hogy a virágok elhervadnak,
S lehullnak a fák galyjai...
Ne félj, ne félj, a mi szerelmünk,
Az örökké fog tartani.
Rózsás partu patak csörgésénél,
Fülemilék zengedezésénél,
Szunnyad Lilli, szivem mindene,
S szebben mint most még nem pihene,
A szép lélek. Vajjon mit álmodik,
Ékes szája kire mosolyodik?
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...
Nékem a sors szerelmet adjon,
Szívemen égjen el az asszony,
Ha megcsapja a láng fuvalma,
Csókomtól váljék hervatagra.
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.
Hogyha házasodni mégy,
Kérlek, nagy leányt ne végy,
Mert a rosszból, mond a pap,
A nagyobb a gonoszabb.
Csitri-asszonynak, akit mostanában szerettem
Halszemű, komisz fajankó-népség
addig rázta öklét felénk míg
leszakadt az égbolt s nem találjuk egymást
soha többé.
Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy - most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.
A környéken harmonika,
koronként könnyel kornyikál,
autó fut el, port ráncigál.
Ifjukoromnak eszményképe,
Te voltál az a lány!
A költő bájos felesége
Te lettél azután.
Holtig szeretlek
Téged, angyalom,
Mit érted érzek,
Zengni nem birom.
Kedves lányka! ha sírhelyemet meglátni jövendesz,
Szőke hajadból egy fürt legyen áldozatod.
Én asszonyom, be jó, ha bántlak:
Mea-kulpázok, megtörök, sírok,
Várlak, kivánlak.
Ha még soká szeretlek-e,
Könnyes szemekkel kérdezed,
Természet édes gyermeke!