Nihilizmus
Óh ha annyi lenne bennem a csend, mint a bodzafában,
melynek apját és anyját nem ismerem,
csak itt hajlong néhány éve, itt áll talpig árnyban,
itt termett egy felleges nyári éjjelen!
Az orra hegyorom.
A szája örvény.
Szemei tengerek.
De sohsem rengenek,
Csak néznek merőn, rebbenéstelen,
Bennük összefoly mult, jövő, jelen.
Fenn száll a rémletes magasban,
A léghajós, onnan lenéz:
Egy tengert lát mozogni lassan,
Pedig lenn bőszen dúl a vész.
Kivetve annyi társsal együtt
A semmiségbe vágtatok;
Lobog a tűz kihalt szivemben,
Ha elfáradtam, újra kezdem
Elől az őrült rohamot.
Lelkemet, e nagy tévesztőt,
Téveszteni ha szabad,
Most örömmel elbocsátnám,
Mint egy finom, nyomot-vesztett,
Drága agarat.