Nap
A tündöklő napnak
Vakító a fénye,
Nem nagyon tanácsos
Fölnézni beléje.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Messze még a tavaszig?...
Alig várom, óh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba'.
Betértem a korcsomába,
Betértem és nem hiába,
Mert gyönyörű barna lányra
Esett az én szemem párja.
Miért?... ha a' sors' karja ért,
'S díjt nem nyersz sok küzdelmidért
Hanem csak bánatot!
Jó a nap és rásüt
a mi barakunkra,
ülj ki, apám, ülj ki,
kicsinyke padunkra!
Csend.
Ág se rezzen, dal se száll.
Az áhitat szent némasága
Mint harmat hull le a világra;
Mind, mind az áldott napra vár.
Most süss reám, erőfakasztó csillag.
Virágfejem most bujt ki s feléd bókol.
Ha nem segitsz, a férgek elszáritnak.
Most, most itass meg sugáritalodból.
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Ne süss nap, oh ne süss!
Ne süss oly keményen,
Az én kis liljomom
Az erdőbe mégyen.
Egy időben ablakomra
Mindennap korán,
Ketten jöttek üdvezelni:
A nap és egy lyán.
Athénásban egykor vévén feleséget
Egy fő tolvaj, ada pompás vendégséget.