Madár
Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
A virágos mezőn repül át a fecske,
A virágos mezőn bolygok minden este.
Kisírt szemeimmel áttekintek rajta,
Oh, ha ez a mező egy kicsiny virágot
Már nekem is adna!
Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirdetve hangosan
A várt kikeletet...
Ereszkedik le a felhő,
Hull a fára őszi eső,
Hull a fának a levele,
Mégis szól a fülemile.
Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Amikor a melegűlt tavasz a kebelét kinyitotta
És a leggyönyörűbb víg nap az égre kerűl,
Minden kis féreg csúsz-mász vagy szökdös alá s fel
S a nap alatt kedvét tölti szokása szerént.
Köd borult az őszi tájra,
Búsan hallgat a madárka;
S mely ott virul messze, távol -
Álmodik egy szebb hazáról.
Fehér a föld, fehér az ég,
S a hófúvásos táj felett
Kereng, leszáll, meg felrepül
Setét, zajos madársereg.
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány énekel...
Szerelem édes álmában
Boldog az ifju kebel.
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Fecskemadárt tudakozom:
Hová készűl olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.
Tolla egyszerű, hangja gyönyörű
Fülemilének.
Mint az ő éneke, nincs több olyan
Szép madárének.
Tehén.
Jó a tehén, mert táplál
Tejével, vajával,
Szappanos gyertyát csinál
És szappant zsirjával...