Madár
Madár dalolgat édesbús dalt
A cserjék ág-bogán,
Madár dalolgat, párjavesztett
Szomorú csalogány.
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
- Kis virág, siess virulni,
Nincs neked csak egy nyarad;
Ha te elhullsz, majd virít más,
Szürke a föld nem marad.
Zúg a tenger, haragos az árja,
Szél és vihar süvöltözve járja;
A hajósnép az életét félti,
Mert a tenger a tréfát nem érti...
Kicsi fülemile dalol,
Elrejtőzve, ki tudja hol?
Nem hallja más, csak én hallom
S szívem elmereng a dalon.
Mit beszélnek a' virágok?
Szeretném hallani.
Ereszkedik le a felhő,
Hull a fára őszi eső,
Hull a fának a levele,
Mégis szól a fülemile.
Tarka-barka papagály,
Büszke, mint a kis király;
Jár a szája, csak hadar,
Azt se tudja, mit akar;
Egy-két szót, ha bemagol...
A kis kanári száraz ágra hág,
Kis fészke neki az egész világ:
Abban dalolgat s ha dalolni kezd,
Köröskörül nem hallasz semmi neszt;
Mert olyan édesen dalol szegény...
Sűrű bokor zöld lombja közt
Fészket rakott egy pár madár;
A fészek im megnépesül...
Benn pelyhesek sipegve már.
Amott egy agg cserfa zöldűl,
Tetejében vadgalamb űl,
Ott űl, ott űl s oly búsan szól,
Hogy a levél hull az ágról.
Köd borult az őszi tájra,
Búsan hallgat a madárka;
S mely ott virul messze, távol -
Álmodik egy szebb hazáról.
Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.