Ló
Lassan döczög a szemetesszekér.
Előtte két ló: egy pej s egy fehér,
Az egyik béna lábára beteg,
A másik hátán régi, mély sebek.
Tehén.
Jó a tehén, mert táplál
Tejével, vajával,
Szappanos gyertyát csinál
És szappant zsirjával...
Mikor elakad a szekér,
Van akkor nagy veszekedés,
A kocsist szidja a gazda,
Minek hajtott így a gazba?
Igaz! Mért hajtott a gazba?
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
A halványhold szépen süt,
Toronyóra éjfélt üt,
Várromon a' bagoly huhog,
A' zölderdőn vihar suhog.
Nem őrzöm én senki juhát
a király ád nekem gúnyát.
Gúnyát, csákót, gatyát, inget,
ingyen adják pajtás, mindet.
Végeztem... Mi az ami hátra van még?
Elgondolom: ha lóra kapnék,
Ballagva szótlan, kantárt megeresztve -
Már alkonyatig nyomom veszne.
Volt nekem egy fakó lovam,
haja-hajdinárom,
mikor az a nagy hó esett,
ráültem a nyáron.
Megragadom csákányomot,
Megnyergelem pej lovamot,
Kivágtatok a pusztára,
A betyárok tanyájára.
Lovas volt minden nemzetségem,
S már öklömnyi koromba' engem,
Mert velem mindig vágtatott a ló,
Ügy hívtak: a kis "Gyifakó".
Messze Afrikában,
a hol a nap éget,
S nagyon átheviti
a köves vidéket;
A forró homokban
nem tud ló járni,
Más teherhordozót
kellett hát találni.
A tanyán árverés volt,
adóba vittek bútort, búzát, igáslovat.
Hétfalusi bárány-nyereg,
Messze jár a harcos sereg,
Paripámra azt a nyerget,
Utól érem még a serget.
Az útszélen van egy kovács,
a kenyere a patkolás.
Csak patkol este-nappal,
mindig levett kalappal.