Ló
A halványhold szépen süt,
Toronyóra éjfélt üt,
Várromon a' bagoly huhog,
A' zölderdőn vihar suhog.
Messze Afrikában,
a hol a nap éget,
S nagyon átheviti
a köves vidéket;
A forró homokban
nem tud ló járni,
Más teherhordozót
kellett hát találni.
Hétfalusi bárány-nyereg,
Messze jár a harcos sereg,
Paripámra azt a nyerget,
Utól érem még a serget.
Rég nem láttam galambomat,
Egyszer majd tán meg is tagad,
Elmegyek hát megtekintem,
Csókjaimat reá hintem.
Lovas volt minden nemzetségem,
S már öklömnyi koromba' engem,
Mert velem mindig vágtatott a ló,
Ügy hívtak: a kis "Gyifakó".
Megragadom csákányomot,
Megnyergelem pej lovamot,
Kivágtatok a pusztára,
A betyárok tanyájára.
Egy darázs egy lovat megcsíp fullánkjával,
Ez nagy mérgesen rúg feléje lábával;
De ez csak imígy szól csendesen hozzája:
Lassabban vitézek kedvelt paripája!
A tanyán árverés volt,
adóba vittek bútort, búzát, igáslovat.
Csikós volt az apám,
A fia is az lett,
Csináltatott nékem
Fakó kantárt, nyerget.
Hideg széllel elegy jeges eső esik,
Hallom, hogy angyalom nagy-betegen fekszik,
Hát ha két akkora jegek hullanának,
Nem mennék-e én el megnézni babámat?
Az útszélen van egy kovács,
a kenyere a patkolás.
Csak patkol este-nappal,
mindig levett kalappal.
Nem őrzöm én senki juhát
a király ád nekem gúnyát.
Gúnyát, csákót, gatyát, inget,
ingyen adják pajtás, mindet.
Az én lovam kesely lábú paripa,
Szij hátú pej, csillagos a homloka,
Ha rá ülök, hej be szép a járása!
Aki meglát, egy nézéssel nem hagyja.
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?