Kritika
Ünnep után ünnep, lakomák s zene nem szünetelnek;
S ott künn bősz inség s éhnyomor ördöge dúl.
A magyarnak kardja hajdan,
A csaták után,
Künn szabadban zöld cserágról
Függött marklatán.
Virágzó fák közt napsütésben,
Ki sétámat a külvárosba' végzem,
Azt kérdem: mért e cafatos gúnyák?
Sok gyomor és kevés kenyér:
Ez az élet nem sokat ér.
Egymást falják az emberek,
Bocsánat, hogy élni merek!
Hazám, nyomorgatott hazám!
Édesem vagy, nem mostohám.
Aggódom, szánlak, féltelek,
Azzal fekszem, azzal kelek.
Bár hangosan nem zajgok érted,
Szívem dobogását megérted.
Téve hosszu, terhes útat
- Melyet a szél is megúnhat, -
Kikeletkor megjövétek!
Rongyos, szennyes volt a fészek...
Ezt a dolgot hozni jóra:
Volt az első, - fecske, gólya!
Bocsásd meg bűnömet
Költőknek atya óh Apoll!
Ha dalaim tán rosszak. -
Hiszen te oly távol lakol mitőlünk
Hogy még Rikóczi társam ajakának
Idétlen macskanyivását is
Szelided méhdongásnak hallod,
Mikorra innen hozzád ér. -...
Egyszer sétálni ment egy rák a lányával,
S látja miként csúsz mász hátra a farával,
Mond neki: "Jaj hogy mégy szerelmes leányom,
Ha intlek, a borsót, látom falra hányom.
Hogy gyászruhát ölts, nem kivánom,
Ma gyászruhára nem telik;
De jól vigyázz, a sors ne kérje számon
Üres szived ledér örömeit.
Mert versféléket én is elkövettem,
Te egy asztaggal zúdulsz rám, amelyben
Teljében él egy modern lirikus.
Mit szóljak hozzá?...
Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Úrnak születni,
Sohase vetni,
Csupán aratni,
Hátra maradni,
Mitsem tanulni,
Másra szorulni,
Lomhán henyélni,
Élvekben élni...
A Bodrogtól a Kis-Dunáig
Óh beh szép föld, kies vidék!
Nem bírom elképzelni máig,
Hogy ezt tőlünk mind elvivék,
Bolondulásig tépelődöm
Vad eseten, kuszált időkön,
És sehogy meg nem érthetem,
Hogy nincs oda utam nekem.
Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer -
Az isten áldja meg!
Mi az élet? Örökös válás...
Alig találkozánk,
Búcsúzni kell, - mert az idő, e
Vén forspont vár reánk.