Kritika
Itt nyugszik Haspók, s örömest, ha zabálni lehetne;
Testét egy buzatár potrohos öble fedi.
Hírt keresünk, úgy van! Italúl én szomjuzom a hírt
Vastagon és durván, Buksi, te éhezed azt.
Nótázó bűnök, hetyke gazság,
Törik-szakad és csak azért is,
Halál-hivás,
Csuhaj: ez a magyar vigasság.
A magyarnak kardja hajdan,
A csaták után,
Künn szabadban zöld cserágról
Függött marklatán.
Mi az élet? Örökös válás...
Alig találkozánk,
Búcsúzni kell, - mert az idő, e
Vén forspont vár reánk.
Mit is akarsz?... nézz az időre:
Ősz van, s neked bús télre jár,
Szemedben köd lett a sugár,
Dér, hó leszállott a tetőre.
Én nem vagyok bálványimádó
S az ércszobor előttem holt anyag,
A benne rejlő eszme bár kiváló
S körülte bár ezrek tolonganak.
Virágzó fák közt napsütésben,
Ki sétámat a külvárosba' végzem,
Azt kérdem: mért e cafatos gúnyák?
Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Játék gyanánt veszed a férfi sziveket,
Látom játék nélkűl a gyermek nem lehet.
Téve hosszu, terhes útat
- Melyet a szél is megúnhat, -
Kikeletkor megjövétek!
Rongyos, szennyes volt a fészek...
Ezt a dolgot hozni jóra:
Volt az első, - fecske, gólya!
Sallay! hogy fecskét láttál legelőször ez éven,
A Duna habjaiban arcodat öblögetéd...
Rózám, midőn megláttalak,
Szépnek jónak találtalak,
Csupán egy Volt hibád,
Hogy ritkán szólla szád.