Hó
Nagy csoda történt!
Boszorka-varázs! tündérigézet!
Isten világa tegnapról mára
Tiszta fehér lett.
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Komisz, kemény idő. Még a vér is megfagy
állatban, emberben.
Öregek mondják, hogy ritkán láttak ily nagy
telet decemberben.
Hó száll körűlem, és a szél
Sípol nagyon,
De szívem mélyiben azért
Meleg vagyon.
Pelyhek, pelyhek: könnyű néktek!
Sohse fáztok, sohse égtek.
Mindig lejjebb szálltok;
könnyű néktek szállnotok.
Hópehely a magas égből hulldogál,
Felhő mögül egy kis angyal kukucskál.
Korcsomában,
Gondölő bor mellett,
Hallom zugni
Amott künn a szelet.
Fejük felett a gondok úgy bokáznak,
mint részeg részesek gyümölcsvesztett tarlón.
Bús, őszi ködnek tépett fátyola
Lebeg a szunnyadó, tar fák között;
Dérgyöngygyel ékes agg törzsek moha
S a sziklás föld avarba öltözött.
Mély nyomok a hóban,
Elhagyott nagy kertbe',
Kékesre nyomúlva
A fehér hó pelyhe.
Bezárta lelkem templomát
a fákat altató homály
és most nem zeng belőle dallam.
Cél felé futó vonatok elé
Hótorlaszt emelget a Nemere:
"Hé emberkék, van-e sok dolgotok?
Látjátok, nekem nincsen semmi se.
Kint szentfehéren száll a hópehely,
A dermedt földre csókokat lehel,
Az utcasarki régi kőkeresztre'
Paplant pihézget fölfeszített testre...
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére.