Hasonlat
Kedves vagy, mint a harmat
A rózsa rubint orcáján,
Mely fölött csalogányok
Szerelmet valltak éjszakán.
Egykor lángokat vetettél,
Ősz tető, most vesztegelsz,
És kiégett köveidben
Szőlő-fürtöket nevelsz.
A' virágnak lelke elszáll
Illatsóhajában.
A' csillagnak lelke elszáll
Megtört sugarában.
Ajkid miként piros virág,
Szemeid mint sötét világ!
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Vihar az én költészetem
Hű pajtása,
Villám az én gondolatom
Tűzes társa.
Elhagytam hát a büszke várost,
És annyi fényes palotát;
El a zajongó Dunapartot, -
Maradni nem volt mért tovább.
A légy disputála egykor a hangyával,
S e nagy dolgos felett kérkede magával:
Bizonyára - úgymond - elveszett az eszed,
Hogy te paraszt féreg magad hozzám teszed.
Én angyalkám, szép madárkám...
Én angyalkám,
Szép madárkám,
Ime hozzád repültem;
Te kedvedre
S kezeidre
Mint a sólyom megjöttem.
Hév naptól hervadtában
Kék viola
Lehajola,
S epedve zöld bokrában
Már halni kész vala.
Hó száll körűlem, és a szél
Sípol nagyon,
De szívem mélyiben azért
Meleg vagyon.
Tifelétek is csak oly bús a harangszó
Meg a madárének -
Mintha minden este
Valami elbúsult
Lelket temetnének?...
Én még vetkőzöm este,
S reggel felöltöm nyűgös rabruhám:
Minthogyha volna cél, amely után
Béklyózott lábbal indulni lehetne.