Hasonlat
A' virágnak lelke elszáll
Illatsóhajában.
A' csillagnak lelke elszáll
Megtört sugarában.
Egykor lángokat vetettél,
Ősz tető, most vesztegelsz,
És kiégett köveidben
Szőlő-fürtöket nevelsz.
Kedves vagy, mint a harmat
A rózsa rubint orcáján,
Mely fölött csalogányok
Szerelmet valltak éjszakán.
Egy vízben hogy vitte a kutya prédáját,
E síma tükörben meglátta formáját,
S azt vélvén, hogy más eb úszik ott húsával,
Azt is beharapni akarta szájával.
Végeztem... Mi az ami hátra van még?
Elgondolom: ha lóra kapnék,
Ballagva szótlan, kantárt megeresztve -
Már alkonyatig nyomom veszne.
Szerelem és fájdalom beh egyek!
Szerelemnek örvendezni, fáj;
Fájdalom nyujt annak édes emlőt;
S csak növeszti minden akadály.
Fehér az ég, mint arczáid hava,
De foltja kék, ha rátekint.
Felhő gyürűdzik rajta kétfelöl
Úszó hajad sötétekint.
Mit daloljak, hogy ragyogjon
Mint szivárvány, énekem
Életednek fellegére,
Midőn gyászolsz, édesem?
Mért fénylik a csillag
Mért fénylik az égen?
Mért fénylik a szablya
Honfiak kezében?
Ha szíved hozzám hajolna,
Nem tudom: boldog lennék-e?
Boldogitó gondolatról
Nincs lelkemnek sejditése.
Annyi év, annyi év:
a szerelem tart-e még?
Hallottad-e a fülmilének
Lombjain miként foly bájos ének,
Míg hűsen esti szél kereng?
S ha fészkében a gerlicének
Hű pár nyögdellő csókja leng,
Érezni tudsz-e gerjedelmet?
Zúg a malom altató morajjal,
Nem alhatom, kemény a fejem alja;
Hí a patak édes csevegése,
Lebűvöli álmomat egészen.
Nem egyéb közöttünk a rágó unalom,
Mint egy erőszakkal reánk vetett álom.
Oh Pallas Athéne,
ki jönni s tünni láttál ezredévet
a legkékebb éggel és tengerrel szemben:
most éjszak földjén, zárt borus teremben
szemed ép úgy a messzeségbe réved,
mint mikor elnézed kicsinyes sorsát
az alattad zsibongó embergomolynak,
mert te érted a zajt és érted a csendet...