Hasonlat
Emlékszem még, emlékszem reája,
Ifjuságom boldog szép korára!
Fényes napja s könnyü fellegével,
Azt az időt hogy felejteném el?
Oly mélyen bent vagy a szivemben,
Mint mély ó-kútban a hold képe.
Néztél már mély kutak vizébe?
Riasztó, mint a fölmorajló tenger
És mint a végtelen hó épp olyan.
Álarca mélyén bús Halál rohan -
Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember...
Ha néha, néha, titkos órán,
Szemed multamra visszanéz:
Ne ejtse meg szép tiszta lelked
A gyanu és a kétkedés!
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús gondolat,
Mint a futó felhő árnyéka,
Mely csendes tó tükrén mulat:
Azt hű szemed már észre vette,
Hogy szempillámon könny rezeg:
Hová gondoltam? - kételkedve
S szelid mosollyal kérdezed.
Mint a szerelmes boldog álminál
Tündér-alakká lesz bálványa képe:
Úgy lebben olykor a müvész elébe
Teljes tökélyben a szűz ideál.
Maradjon ez sejtelemnek,
Fél igaznak, fél álomnak,
E szót, mely már ajkadon van,
Nekem soha ki ne mondjad.
Ásít a tükör,
Hogy gyáván belenézek:
Régi hitvesek búcsuzása,
Késések,
Unott ellenfelek vagyunk mi.
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány énekel...
Szerelem édes álmában
Boldog az ifju kebel.
Szeretlek, mint a hold a csendes éjet,
Miként a léget a szabad madár...
A téli csendes estvék,
Reánk köszöntenek,
S azok imár egészen
Lelkemhez illenek!
Jár a szellő édesen susogva,
Vágy, szerelem reszket ajkán,
Le-lehajtja szép fejét a rózsa,
Sok neki a boldogság talán.
Másnak is volt, nekem is volt
Sok szeretőm, édes kincsem;
Voltra mitsem ád a zsidó -
Mit ér, ha volt! Most már nincsen!
És a vonat fut a puszta sötétben,
Zúgnak alattam a vaskerekek,
Elmenekűl a fasor a vak éjben,
Nyargal utána a partmeredek.
Fehér az ég, mint arczáid hava,
De foltja kék, ha rátekint.
Felhő gyürűdzik rajta kétfelöl
Úszó hajad sötétekint.