Erdő
Tarlott erdőnek bús avarját járom
Őszi napsugárba',
Sárga levélkék - mindmegannyi álom -
Hullanak alája...
Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Nem erdő, melynek nincs dala, virága,
Mit tavasz nem díszíthet,
A komor fenyves, váltig zöldben állva,
Nem más, csak néma díszlet.
Járnak, kelnek sokan zöld erdőben...
Járnak, kelnek sokan zöld erdőben;
Vagyon a nap épen lemenőben.
Rózsákat fest utósó sugára
Dombtetőre, lombok sudarára.
Húsvéti versek egy halott erdőről
I. A ledöntött templom
A gyermekkorom öreg erdejét
Kegyetlen kéz fektette le,
Nagyszombat estéjére épp.
A halványhold szépen süt,
Toronyóra éjfélt üt,
Várromon a' bagoly huhog,
A' zölderdőn vihar suhog.
Erdővidék az én hazám,
Katonának szült az anyám,
Zöld erdő zúgásán,
Vadgalamb szólásán
Nevelt fel jó apám.
Ajaj, hol volt
Hol nem...
Volt egyszer egy
Iciri
Piciri
Házacska;
Ott lakott egy iciri
Piciri kis macska.
Jer, menjünk ki az erdőbe, kis fiam,
Ott magány van, ott nincsenek annyian,
Olyan puha, olyan tiszta ott az út,
A világé meg göröngyös és hazug.
Járok elsüllyedt tájakon, a porban,
erdők alá futó, mély utakon.
Síró hangokkal, fanyar illatokkal
utamba áll a szürkülő vadon.
A pázsit zöld az erdőszélen,
S a fák alatt sárga világ.
Itt már virul a tavasz szine,
Ott benn még téli sárgaság.
Egy árvát a' zordon halál
Erdő közepében talál;
Nincsen ki szegényt virassza,
Nincsen á' ki mégsirassa.
Fatáborok mozdulnak álmaimban,
zegzugos világom
zúgását hallom itt az Alföldön is egyre,
ezen az óriás tisztáson.
Bólogat az árnyas erdő, este lett.
Nem is látom már a pásztor tüzeket.
Tudja Isten, merre jár a napsugár!
Szeretőm volt, jaj, de nagyon csapodár.
A fák közt apró ember imbolyog.
Utána jönnek tömött emberbolyok.