Életkép
Szomjasan vonúltak inni a fák
lehajtott fejjel a patakokra,
kertekből eresz alá költöztek
rémülten a rózsák és most, hogy...
A nagy városra lankadt csend hajolt,
Az utcán elcsitult a nesz,
Ezüstöskék ottfenn az ég; a hold
Órája ez.
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.
Gyengűl a fény, amely nyugatot ellepi,
Ködben boronganak a távol képei;
A zaj lecsendesűl, mely szerte hallatott,
Hűs estve váltja fel a hosszu, hév napot.
Fehér falak, szőke gerendák,
Csöndes, bús, falusi házunk,
Ugye, ha mi titokban vagyunk,
Nem komédiázunk?
Tavaszi nap, korai nap
Süt a zöld erdőre,
Sűrü erdő, fenyü erdő
Halavány lesz tőle.
Kilenc szomorú tücsök csiripelt
hajnalban, a házatok előtt
és én voltam a karmester úr.
Ép-e még az asztal?
Áll-e még a ház?
Reggeltől napestig
Játék, hancuzás.
Szép szeretőm, itt a kék december,
elrepül a zordon krivecekkel
jókedvem, a havasi virág,
rongy a levél, szégyelli az ág.
Hófehéren árad a hold sugárja,
Sötétlő kert feketéllő lombjára,
Fekete lomb sürüjéből kiválik
Egy madár szárnya.
Kapukra, horpadt háztetőkre
Drapériákat szögez a November...
És ablakunk alatt az eső
Muzsikál nékünk szerelemmel.
Pihennek a fűben
Szénagyűjtő lányok,
Kaszások pihennek -
Megnyugszik kaszájok.
Váratlanúl, ugy néha-néha,
Reánk borúl halk csend árnyéka.
Csodás érzéstől megkapatva,
Elnémulunk egy pillanatra.
Ezüst ujjával bekopog.
Zenélnek bámész ablakok.
Megáll a fázós tölgy felett,
Halkan beszól:
"Nincs dal, sóhaj, vagy üzenet?"...