Búza
Arany kalászok tengerében járok,
Reám nevetnek kék búzavirágok.
Nevetős kedvük nem tudom, miért van,
Egy-két nap tán még s fekszenek aléltan.
Búg a cséplőgép mélán, csendesen,
Ömlik belőle piros búzaszem.
Hajnalba kezdi s estig meg sem áll,
Mélabús hangján folyton muzsikál,
Óh, milyen szépen muzsikál!
Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül.
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.
Fejük felett a gondok úgy bokáznak,
mint részeg részesek gyümölcsvesztett tarlón.
Hullámzó vetések,
Ragyogó harmat-tenger.
Mért rejted el a dalt?
Amiben hisz az ember.
Agrária! földünk leánya: szellem,
Pihenj meg itt e rozskereszten -
Bealkonyult.
Fordítsd felém a képed
És szólj, óh életadó élet,
Mi fáj itt, mikor pendül a kasza?
Buza közé száll a dalos pacsirta,
Hogyha magát már odafenn kisírta.
Buza.
Leghasznosabb növény ez,
Mit még eddig ismerünk,
Lisztjéből lesz sütemény,
És tápláló kenyerünk.
A bús biborkirályfi, naplemente
Búcsúcsókjától ég a dús kalász.
Néhány vidám tücsök már dúdorász
S ugy ing a földön csendes este enyhe...
Künn a határban suhog a kasza
És aratunk Isten nevében.
Javunkra dőlt el a csata,
Az elemek csatája dúlt e téren.
Fogytán a lisztláng... Sok a jó búza,
A szeme teljes, megvan a súlya,
Sütetje is jó és a sütemény
Kiadósabb a réginél.