Beszéd

Kárischt mond, s Pszikhét, ha Pszüchét kell mondani s Cháriszt.
És Té-misz-tók-lescht, Győri, The-mi-sztocleszért.

Meggyóntam minden bűnömet,
elmondtam, miről más szólni átall,
vágyaim és félelmeim
piacra vittem taligával.

A pók s a méh azon virágon űle:
Az mérget, ez meg mézet szítt belűle.

Rózám, midőn megláttalak,
Szépnek jónak találtalak,
Csupán egy Volt hibád,
Hogy ritkán szólla szád.

Ha a megsértett szenvedély
Szivemben föl nem lobban:
És nem mondom ki azt a szót,
A mit akkor kimondtam...

Meg ne ítélj a találkozásról,
Mely közöttünk a legelső volt!
Mint magát ekkor viselte nyelvem:
Az nem mindig olyan néma, holt.

Tarka-barka papagály,
Büszke, mint a kis király;
Jár a szája, csak hadar,
Azt se tudja, mit akar;
Egy-két szót, ha bemagol...

Jó nemzetem, el nem pusztít téged
Se vad muszka, se kimüvelt német,
Erőd, eszed van, ha meg kell lenni,
Csak a szótól reá érnél tenni.