Szerző
Salamon Ernő

Salamon Ernő

költő és újságíró

1912. május 15. — 1943. február 27.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 786 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2015. január 30.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Salamon Ernő

A hazatérő éneke ez

Közeledünk. A hajnal mosatlan szövetjén
az áldott táj még alszik, ugatnak a kutyák.
Terül a sötétség, üt a vigasztalanság,
sötét a szomorúság, lenyom a szomjuság.

Szülőházam is itt volt, az ifjuságom itt telt,
magas, erős fiuvá testem is itt szökött,
mezitlen fázó gyermek, kit anyja sem vigasztal,
fázott a talpam, váltig, a rongy s a sár között.

Vajjon mit szól anyám majd? Sikolt-e? Sir-e? Vár-e?
Sok éve messze mentem. Négy éve messze ment
a fiú, aki anyja kenyeréért küzdött. Kenyérért.
Akinek van, nem tudja, mit jelent.

A bőr a csontra száradt. Ki látott ily soványat?
A hangom oly rekedt lett. A szem kialudt.
Ó, olyan az ember, mint az az esőcsepp,
melyet szél kapott fel s vad viharba fujt.

Munkástáj. Sötétség, megbuvás, alázat,
csurgatják üresség s baj szenteltvizét.
Tán örökké menned kell, hogy ki tudj érni innen.
Haragos vidék ez. Csukott száj. Borus ég.

Gábor Istvánnak

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!