Lelkemhez
Hagyd a világot s kedvbe merűlt zaját,
Hagyd a gyönyörnek tapsra nyitott ölét;
Fényedre itt homály vetődik,
S futva kerűl szeretett leánykád.
Kényére díszesb arcokon andalog,
Vidám szivekkel nyílva barátkozik,
Csendes mosolygásod hatalmát
És epedő szemedét felejti.
Hah! s téged a most megcsalatott remény,
Lélekszakasztó fájdalom öldököl.
Melledben a vad csüggedésnek
Lángja lobog, s dühödötten újúl. -
Menj félre innen, bágyadozó fiú!
Amott virítnak bánatos erdeid:
Ott sírd le búdat jobb panasszal
A felelő hegyek ellenében.
Jajdúlj meg a szél lengedezésivel,
Jajod köszöntse a derülő napot,
Kisérje a nyugvót siralmad,
Míg vele életed el nem alszik. -
Börzsöny, 1822
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!